A nagypiriti kosárfonó, Pápai Mihályné apjától tanulta meg a szakmát. Mintegy hetvenfajta terméket készít mindenki megelégedésére. Kiscsőszön különösen értékelik tudását, kérik tanácsát.

Édesapám a kisbajomi téeszben dolgozott, mellette kosárfonással egészítette ki a család jövedelmét. Akkoriban csak a hagyományos fáskosarakat fonta, készítményei keresettek voltak, a krumpli szedéstől a kukoricaszedésig használták az emberek. Évente mintegy száz darabot készített, háromnaponként egyet. Kislánykorom óta figyeltem, hogyan is csinálja. Mikor tragédia érte a családot, s leégett a házunk, s mély szegénységbe süllyedtünk, akkor döntöttem úgy, hogy besegítek a család fenntartásába. Apám elgondolkozott, s egy kosárra való szálvesszőt tett elém; szembeültetett, s kérte, hogy másoljam munkáját, mondván „ha egyet sem törsz el, akkor folytathatod”. Nagyon szép kosár kerekedett belőle, szinte nem is kellett formálnom, minden magától ment. Ezt az ősi mesterséget három évtizeddel ezelőtt kezdtem egyedül művelni, de nagyon sok mindenben újítottam: a gyerekjáték-szobadísz lovas kocsiktól, a parasztházaktól kezdve a padlóvázákig készítek tárgyakat. Gyakran, ha látok egy szép formát, emlékezetből csinálom meg otthon. Már nemcsak a hagyományos kosarakat fonok, díszítem, csipkézem az egyedi darabokat. Mintegy hetvenféle portékát tudok megcsinálni, összesen másfélszáz termék kerül ki kezeim közül évente. A divat és a kereslet is közbejátszik, miken is dolgozom, itt említhetem például a jelenleg népszerű kétoldalas kandalló kosarat, a zöldséges, felhajtható tetejű kiskosarat. Az esküvőkre – különböző színre festve – nagyfülű kiskosarakat rakok össze nagy gonddal: a koszorúslányok ebből hintik a fiatal pár elé a virágszirmokat. 

Tizenkét éve költöztünk férjemmel Somogy megyéből Nagypiritre. Negyvennégy éve vagyunk házasok, s férjem korábban nagyon sokat segített a kosárfonásban. Sajnos egy balesetben a keze megsérült, így csupán néhány műveletet, mint a korsófonás megkezdése, száj megfonása tudja megcsinálni. A legtöbb munkámat télen készítem el, és nyáron viszem piacra. Az újításaimmal kicsit magamra vagyok utalva, a vásárokat nyitott szemmel járva tapasztalom, hogy a kosarakat nem a készítők, hanem a kereskedők árulják, de azért megjegyzem a szebb darabokat. Népszerűek munkáim, ráadásul – ha többet vesznek – alkudni is lehet rájuk.  

Az alapanyag nagyon meghatározza a kész munkát, én eredeti amerikai fűz bútorvesszővel dolgozom, ebből magam is növesztek a kertemben. Sárgavesszőt nem használok, mert ha nyersen megfonom, akkor később megfeketedik, s összerogy.

Gyakran meghívnak falunapokra, ünnepségekre, ahol bemutathatom, mit is tudok. Szomorúan tapasztalom viszont, hogy a fiatalok sok helyen nemigen érdeklődnek a fonás iránt, s gyermekeimet is hidegen hagyja munkám. Különösen Somogy megyében voltak rossz tapasztalataim, itt a kiscsőszi táborokban jobban magam köré tudom gyűjteni az ide érkezőket, s gyakran tanácsomat is kérik. Mindig elmondom, hogy egykor főzött vesszővel dolgoztam, de ezt már nagyon bánom. Tanácsolom, hogy nyers vesszőt használjanak, s a fáskosáron kezdjék a tanulást, s ha már sikerül, akkor máshoz is bátran hozzáfoghatnak.