Portré Bali Tibor (76) külsővati plébánosról

„A családom életében az egyház szolgálata nagyon fontos szerepet játszott. Szüleim az 50-es években sekrestyésként dolgoztak Külsővaton, s e hívő közeg már születésemtől kezdve átszőtte életemet. Rendszeresen ministráltam, s nagy hatással volt rám elődöm, Szabadhegy Szabolcs atya, aki engem is keresztelt. A közösség lelke volt, s ő intézte el, hogy az esztergomi Ferences Gimnáziumban folytathassam tanulmányaimat. A kis falunkból egy új világba kerültem. Kiváló tanárokra emlékszem vissza, itt említem Karácsonyi Aladár atyát, akinek köszönhetem, hogy érettségi után a szemináriumba sikerrel felvételizhettem. A ’papnöveldében’ öt kemény tanulmányi év várt rám, s Katona István püspök 1970-ben szentelt pappá Veszprémben. Az első misém természetesen Külsővaton volt; a falu szeretettel fogadott, hiszen lakói gyermekkorom óta ismertek, s a gimnáziumi évek vakációit is otthon töltöttem. Ezek dolgos nyarak voltak, a téeszben, kőműveseknél dolgoztam, hogy az esztergomi tanulási költségeimet fedezni tudjam. A katonaságot megúsztam, a később végzettek már nem jártak ilyen jól.  

Káplánként több helyen, Búcsúszentlászlón, Nagybajomban, Nagyatádon, Zalaszentgróton, Nagykanizsán szolgáltam, Dabronyban tíz évig voltam plébános, majd szülőfalumba helyeztek. Egy lelkipásztor életében a példa fontos szerepet játszik, nagyon sokat tanultam szüleimtől, akik keményen dolgoztak földművesként, s e munka ’megpróbálja’ a dolgozó embert. A hitélet a faluban példamutató volt. Korábban Szentgyörgyi Ignác plébános is kiváló munkát végzett, a falu népe megsiratta, mikor visszaadta lelkét a Teremtőjének. A már említett Szabolcs atya is jó pásztor volt, egykor házgondnokként szolgálta Mindszenty József hercegprímást, aki emlékiratában is megemlékezik róla: „Egylovas kocsin indultam, melyet hűséges papom, Szabadhegy(i) Szabolcs hajtott. Itt is – még sűrűbben – romokat, leégett házakat, kifosztott plébániákat, lesújtott embereket találok mindenfelé.”

A faluban a hagyományos hitélet jellemezte a híveket, ahogy a veszprémi Boldog Gizella kápolna felirata is hirdeti: ’ősök hite, a jövő reménye’. Természetesen változtak az idők, többen költöztek a faluba, jelenleg tizenöt gyerekkel kell foglalkozni. 

Szabolcs atyát zárkózott embernek ismerték, jóllehet mindenkit szeretett, de nem járt senkihez látogatóba; egy idő után már nem is hívták. A II. Vatikáni Zsinat szellemében egy közösség lelki vezetőjének nyitottnak kell lennie, ahová hívnak, elmegyek, így szinte minden családnál már megfordultam. Az ünnepek, úgymint a keresztelő, az esketés, de a szomorúbb események is, mint a temetés jó alkalmat adnak az együttlétre, a hívek megismerésére. A faluban mintegy hatszáz fő lakik, de az idősek otthonában is mintegy kétszázan élnek, a miséket a templomban ötvenen-hatvanan látogatják, az idősek otthonában mintegy húszan vesznek részt a szertartásokon. Több filiám is van, egy vasárnap általában három helyen mondok misét. 

A fiatalokkal való aktív foglalkozást nehezíti, hogy legtöbben Pápán, Nemesszalókon tanulnak, gyakran csak vasárnaponként találkozhatok velük. Egy hitoktató szombatonként tart hittanórát, ez jó alkalmat is nyújt komolyabb beszélgetésekre, a jövő héten Zalaegerszegre utazunk együtt. 

Egykor a faluban a premontrei nővéreknek volt az anyaháza, Lengyelországból, Krakkóból érkeztek, a háború előtt mintegy tizenöten élhettek itt. A háború után szétszóródtak, a rendszerváltást követően öten-hatan tértek vissza, közülük egy él még Zsámbékon.

Egy-két szót a kedvteléseimről. Egykor aktívan futballoztam, a kispapoknak is jó csapata volt, s a falubeliekkel is rúgtuk a labdát, általában hátvéd voltam. Ma is szeretek meccsekre kijárni. A másik hobbim a kertészkedés, a háromszáz négyszögöles kertem ugyancsak sok időt igényel. Korábban krumplit, zöldborsót is termesztettem, jelenleg négyfajta fát, akácot, tölgyet, csert és fenyőt ültettem, a maradék terület maradt kertészkedésre. Kis fóliasátram alatt paradicsomot, paprikát, retket termesztek. Az elődöm édesapja a gyógynövénytermesztésben volt jártas, a receptjeit megörököltem, ha valaki gyógyírt kér bajára, akkor recepttel tudom segíteni. Még ismertem Szabó Miklós halimbai plébánost, aki híres volt gyógynövényismeretéről, jó pap és jó ember volt.

Nagyon fontos számomra az olvasás. Ez egyrészt lelki igény, másrészt szórakozást is jelent. Minden nap kezembe veszem a Bibliát, s elolvasom az egyházmegyei kiadványokat. Különösen sokat jelentenek számomra a szentek életét feldolgozó írások. Védőszentem Szent Tibortius, a Diocletianus korában élt vértanú, imáimban gyakran fordulok hozzá, valamint Szent XXIII. János pápához. Szentéletű ember volt, kompromisszumból választották meg ’átmeneti egyházfővé’, de a 20. századi egyházi megújulás kezdeményezőjeként tiszteljük.

Szeretem a vallásos verseket, hadd idézzem itt Mécs Lászlónak A gyermek játszani akar című költeményét: „Én tükre vagyok minden mosolynak,/ én azért élek, hogy visszamosolyogjak, / virágra, lepkére, bokorra, rengetegre,/ farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre,/ fényre, holdra, csillagokra, szegényekre, gazdagokra,/ szenvedésre, vidámságra, jó napokra, rossz napokra,/ rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak mindenre,/ visszamosolyogjak az Istenre.” Sík Sándortól is tudnék idézni, de kedvesek számomra Ady Endre istenes versei is, mindenki számára ajánlom. Világi olvasmányaim közül kiemelem Fekete István könyveit, s ha néha tévé elé ülök, akkor a Don Matteo sorozattal kapcsolódok ki.

A veszprémi püspökség utolsó plébániája vagyunk, Celldömölk már Szombathelyhez tartozik. 

Nagyon fontos, hogy a paptársaimmal tartsam a kapcsolatot, minden hónapban rekollekciós napon találkozunk, s egyénileg is többekkel összejövök. Élénk társasági életet nem tudunk élni, mivel a feladatok teljes embert kívánnak. 

Életem utolsó szakaszában egy dolgos életre tekinthetek vissza. Gyakran megkérdezik, milyen tanácsot adnék egy pályája elején dolgozó fiatal paptársamnak. Talán a legfontosabb, amire esküt is tettünk, ez az engedelmesség az elöljárónknak, a plébánosnak, a püspöknek. A másik talán a mindenkori jóakarat a hívekkel szemben, s keressük mindig az alkalmakat, amikor szellemileg, lelkileg gazdagodhatunk.”